Menachem Begin, Ariel Sharon és Shimon Peres különböző időpontokban kifejezték azon meggyőződésüket, hogy ‘Libanon leckéje’ megnyugtatja például Ciszjordánia és a Gázai övezet palesztinjait.
Ez a megbékélés azonban 1967-es megszállásuk óta huszonegy éve zajlott. Ciszjordániában és Gázában sokan menekültek a korábbi, 1947 és 1967 közötti izraeli pusztítások miatt.
Az 1967 utáni megszállási területeken a palesztin nem ültethet paradicsomot a katonai kormány beszerezhetetlen engedélye nélkül. Ilyen engedély nélkül nem ültethet padlizsánt. Nem meszelheti ki a házát. Az üvegtáblát nem lehet megjavítani. Egy kutat nem lehet elsüllyeszteni. Nem viselhet olyan inget, amelyen a palesztin zászló színei vannak. Nem lehet a házában olyan kazetta, amelyen palesztin nemzeti dalok szerepelnek.
1967 óta több mint 300 000 palesztin fiatal ment át izraeli börtönökön intézményes kínzások körülményei között. Az Amnesty International arra a következtetésre jutott, hogy nincs olyan ország a világon, ahol a hivatalos és tartós kínzás alkalmazása olyan jól bevált és dokumentált lenne, mint Izrael állam esetében.
Huszonegy évvel Gáza izraeli elfoglalása után a Los Angeles Times leírta annak következményeit:
Csak körülbelül 2200 zsidó telepes él az Egyiptomból elfogott Gázai övezetben, de ők foglalják el a 135 négyzetmérföldes terület mintegy 30%-át. Több mint 650 000 palesztin, többségében menekült van a sáv körülbelül felén beszorítva, így ez a világ egyik legsűrűbben lakott területe. Gáza többi részét a hadsereg korlátozott határövezetnek jelölte ki.
Az állampolgári jogok és a törvény
Letartóztatás
Az izraeli katonai megszállás alatt álló valamennyi területen bármely katonának vagy rendőrnek joga van egy személyt őrizetbe venni, ha úgy gondolja, hogy ‘okkal gyanítja’, hogy a kérdéses személy bűncselekményt követett el. A törvény nem határozza meg a katona által elkövetett vagy tervezett szabálysértés természetét.
E statútum szándékosan homályos jellege azzal a következménnyel jár, hogy az 1967 óta megszállt területeken tartózkodó palesztinoktól megtagad minden lehetőséget, hogy megtudják, miért tartóztathatják le és tartják fogva őket.
Gyanúsítás miatti letartóztatás esetén egy palesztint tizennyolc napig tarthatnak őrizetben a rendőr jóváhagyásával.
Miután letartóztatják, egy palesztin fogvatartotttól megtagadható (és gyakorlatilag mindig megtagadják) az ügyvédhez való hozzáférést. A formális szabályozás előírja, hogy a büntetés-végrehajtási tisztviselő dönt arról, hogy az ügyvéd számára engedélyezhető-e az ügyfél találkozása.
A börtön tisztviselői rendszerint úgy ítélik meg, hogy ha a fogoly a kihallgatás befejezése előtt találkozik egy ügyvéddel, az ‘akadályozza a kihallgatás folyamatát’. Ez a határozat a fogva tartás időtartamára is kiterjedhet. Ennek eredményeként az ügyvédek csak azután jutnak hozzá a fogvatartotthoz, hogy a fogoly beismerő vallomást tett, vagy miután a biztonsági szolgálatok úgy döntöttek, hogy megszüntetik a kihallgatást.
Az izraeli ügyvédek azt állítják, hogy ennek az elrendezésnek az az oka, hogy a kihallgatás középpontjában a beismerő vallomás megszerzése áll. E cél elérése érdekében a hatóságok egy foglyot mindig elszigetelésnek, kínzásnak és elviselhetetlen fizikai körülményeknek vetnek alá.
Letartóztatásakor a fogvatartott éheztetésnek, szervezett módszerekkel történő alvásmegvonásnak és hosszan tartó időszaknak esik át, amely alatt a fogvatartottat megbilincselt és felemelt kézzel, a fejét eltakaró piszkos zsákkal állítják fel. A foglyokat a földön rángatják, tárgyakkal verik, rugdossák, levetkőztetik és jéghideg zuhany alá helyezik. A verbális bántalmazás és a fizikai megaláztatás mindennapos jelenség, amely olyan cselekményeket foglal magában, mint a fogoly szájába köpködés vagy vizelés, és a fogoly zsúfolt cellában való mászkálásra kényszerítése.
A kihallgatás több hónapig is eltarthat addig, amíg az egyén beismerő vallomást nem tesz, és így vádemelést lehet tenni. Ha a fogoly nem töri meg a kínzást, és nem vállalja a beismerő vallomást, adminisztratív őrizetbe vehető, vádemelés vagy bíróság elé állítás nélkül.
Vallomások
A kikényszerített vallomás központi szerepet játszik a palesztin foglyok elleni eljárásokban. 1981-ig a fogvatartottat csak személyes beismerő vallomása alapján lehetett bíróság elé állítani – ez elegendő ösztönzés volt a büntetés-végrehajtási hatóság számára, hogy előadjon egyet a bíróságnak. Wasfi O. Masri, aki magas rangú bíró volt a jordán fennhatóság alatt, és számos palesztin foglyot véd, kijelentette:
Az esetek 90%-ában a foglyot… megverték és megkínozták.
Mivel sok fogoly ellenállt a kínzásnak, és nem volt hajlandó vallomást tenni, a katonai statútum módosítását fogadták el, amely lehetővé tette a bíróságok számára, hogy központi, sőt egyetlen bizonyítékként a vádlott ellen használhassák azt a tényt, hogy az ő neve szerepelt valaki más vallomásában.
Míg a „bizonyíték” vádlottnak minősül, ha a vádlott neve szerepel egy másik fogoly vallomásában, az ügyészség ügyét véglegesnek tekintik, ha a vádlott vallomását bemutatják. Ha a fogvatartott nem ismeri el a bűncselekmény elkövetését, a Hírszerző Szolgálat tisztjeit bíróság elé állítják, hogy tanúskodjanak arról, hogy a fogoly ‘szóbeli’ beismerő vallomást tett. Mohammed Na’amneh palesztin ügyvéd két ilyen eset leírásakor megjegyezte, hogy amikor a foglyok tagadják, hogy szóban vallottak, a bíróság egy titkosszolgálati tiszt vallomását fogadja el bizonyító erejűnek.
Minden vallomást héberül írnak, amely nyelven az 1967 óta megszállt területekről származó palesztinok közül gyakorlatilag senki sem tud olvasni. Amikor a foglyok megtagadják az aláírást azzal az indokkal, hogy nem tudnak héberül olvasni, bántalmazzák őket. A ramallahi Shehadeh Shalaldeh esetében „a tiszt elhagyta a szobát, és két civil ruhás férfi jött be. Mondtam nekik, hogy tudni akarom, mit írok alá… Elkezdtek verni, ezért azt mondtam: „Oké, oké , aláírom.’
Sok olyan eset van, amikor a fogoly héberül aláírt nyilatkozatának nincs köze az eredetileg neki bemutatott arab szöveghez. Az ilyen vallomások mindig így kezdődnek:
„Terrorszervezet tagja voltam.
Ezeket a szavakat soha nem használná a P.L.O. (Palesztinai Felszabadítási Szervezet) vagy az azt alkotó szervezetek. Annak ellenére, hogy az ilyen „beismerő vallomások” olyan nyelven szólnak, amelyet az aláírók nem tudnak olvasni, a bíróságok úgy ítélték meg, hogy a vallomások „visszafordíthatatlanok”, és teljes mértékben bizonyítják a szóban forgó bűncselekményt.
A letartóztatottak, kihallgatottak és végül bíróság elé állítottak százalékos arányáról nehéz pontos adatokat megállapítani. Nincs közzétett statisztika. De az ügyvédek és a palesztin közösség feljegyzéseinek összesített információi nyilvánvalóvá teszik, hogy a kihallgatásnak és kínzásnak kitett palesztinok száma óriási.
Az izraeli ügyvédek habozás nélkül kijelentik, hogy a legtöbb tizenhat éven felüli férfit kihallgatták és élete során különböző időtartamokig fogva tartják. Az izraeli sajtóban megjelent jelentések 1980-ra 200 000-re becsülték az 1967 után egy-egy alkalommal bebörtönzött palesztinok számát. Az ügyvédek ezt a számot nemrég 300 000-re frissítették.
Próba
A bíróság elé kerülőket leggyakrabban ‘politikai’ bűncselekményekkel vádolják, amelyek magukban foglalják: 1) A közrend megsértése (homályos kategória, amely magában foglal minden cselekményt, beleértve az izraeli tisztviselőkkel szembeni elégtelen alázatot); 2) demonstrálás; 3) Szórólapok vagy szlogenek terjesztése; 4) Tagság „illegális” szervezetben. Kifejezetten megcélozzák azokat a csoportokat, amelyek megkísérelnek bármilyen palesztin politikai pártot létrehozni az 1967 előtti Izraelben, mint például az El Ard (The Land), amely nem támogat kifejezetten egy zsidó államot, vagy olyan reprezentatív palesztin testületek, mint például a Nemzeti Irányító Bizottság (Lijni Komite al) Watani) Ciszjordániában. A P.L.O. részét képező szervezetek szintén illegálisnak nyilvánítottak közé tartoznak.
Sok fiatalt a megszállt területeken, akik sztrájkolnak, felvonulnak, demonstrálnak vagy találkoznak, „Molotov-koktélok gyártásával vagy dobálásával” vádolják. Jelentős számú embert vádolnak fegyverbirtoklásért, fegyveres támadásért, valamint katonai műveletek és szabotázs miatt. Sok ilyen eset valójában az ‘ellenséggel való kapcsolattartás’ rendelkezésének megsértésével jár, amely minden olyan szervezetre vonatkozik, amelyet az izraeli biztonsági erők a palesztin nemzeti törekvésekkel rokonszenvesként jelöltek meg.
A megszállást követő tíz éven belül az 1967 előtti Izraelben és az 1967 óta megszállt területeken foglyok több mint 60%-a palesztin volt, akiket politikai bűncselekményekben bűnösnek találtak. Valamennyi politikai bûncselekmény sérti az 1945-ös védelmi szükséghelyzeti szabályzatot és az 1967-es állambiztonsági, külkapcsolati és hivatali titokról szóló törvényt, így „biztonsági bûncselekménynek” minősül.
Az ilyen politikai bűncselekményekkel vádolt személyeket katonai bíróságok elé állítják. Ez igaz az 1967 előtti Izraelre, valamint a később megszállt területekre. A palesztinokat ritkán ítélik meg polgári bíróság előtt.
A védelmi veszélyhelyzeti szabályzat
A vészhelyzeti rendelet értelmében a katonai parancsnok (jelenleg a katonai kormányzó) saját belátása szerint és bírósági felülvizsgálat nélkül teheti meg.
határozatlan időre bebörtönözni az embereket
tiltja az utazást az 1967 előtti Izraelen és az 1967 óta megszállt területeken belül vagy kívül
véglegesen kiutasítani egy személyt
bárkit az otthonába, helységébe, falujába vagy városába korlátozhat
megtiltja, hogy bárki saját tulajdonát használja
elrendeli a lakások bontását
bármely személyt rendőri megfigyelés alá helyezni, és elrendelni, hogy naponta többször jelentkezzen a rendőrségen
zárttá nyilvánítson minden területet biztonsági övezetté, legyen az egy család tulajdonában lévő farm, lakott falu, menekülttábor vagy törzsi földek
cenzúrázzon minden médiát, megkövetelve az összes cikk, szórólap és könyv jóváhagyását, és betiltva azok terjesztését
portyázni az emberek otthonain és elkobozni egész könyvtárakat
megtiltja tíz vagy több ember összejövetelét politikai megvitatás céljából
megtiltja a szervezetben való tagságot.
A Védelmi Vészhelyzeti Szabályzathoz csatolt katonai rendeletek olyan mértékben elszaporodtak, hogy a palesztin lét apróságait érintik. Ciszjordániát érintő katonai parancsok:
írásos engedély nélkül megtiltja a paradicsom vagy padlizsán ültetését
írásos engedély nélkül megtiltja bármilyen gyümölcsfa ültetését
írásos engedély nélkül tiltsa meg a ház vagy építmény javítását
tilos ivóvíz vagy öntözés céljára szolgáló kutak süllyesztését.
A Védelmi Vészhelyzeti Szabályzatot, amelyet először a britek fogadtak el a palesztin lakosság ellenőrzésére a mandátumon belül, 1945-ben felülvizsgálták, és a britek arra használták, hogy ellenőrizzék az Irgun és a Haganah brit katonák elleni fegyveres támadásait, és korlátozzák a cionista földszerzést. A szabályzatot 1946-ban a Héber Ügyvédek Szövetsége a következőképpen ítélte el:
A sürgősségi rendeletben az uralkodó hatóságnak adott jogkörök megtagadják Palesztina lakóitól alapvető emberi jogaikat. Ezek a szabályozások aláássák a jog és az igazságosság alapjait; komoly veszélyt jelentenek az egyén szabadságára, és mindenféle bírói felügyelet nélkül önkényes rendszert vezetnek be. [133]
Yaakov Shimpshon Shapira, aki később Izrael állam igazságügyi minisztere és egyik vezető jogi hatósága lett, kijelentette:
A Palesztinában a Védelmi Vészhelyzeti Szabályzat alapján felépített rezsimnek nincs párja egyetlen civilizált nemzetben sem. Még a náci Németországban sem voltak ilyen törvények, és Mayadink náci tettei és más hasonló dolgok a törvénykönyvbe ütköztek. Csak egy megszállt országban talál a miénkhez hasonló rendszert… [l34]
A vezető cionista hatóságok joggyakorlati értékelései ellenére a Védelmi Vészhelyzeti Szabályzatot beépítették Izrael állam jogrendszerébe. Az 1948-as államalapítás óta az alapszabályok változatlanok.
Az irónia nyilvánvaló. Az ország törvényeként azokat a szabályokat fogadták el, amelyeket az izraeli igazságügy-miniszter „minden civilizált országban páratlanként” jellemez, és a cionista jogászok elítéltek az „alapvető emberi jogok” megtagadása miatt. Ahogy Yaakov Shimshon Shapira hangsúlyozta: ‘Csak egy megszállt országban találsz olyan rendszert, amely hasonlít a miénkhez…’ A palesztin nép akár 1967 előtt Izraelben, Kelet-Jeruzsálemben, Ciszjordániában vagy a Gázai övezetben él egy megszállt országban.
