Ralph Schoenman : A cionizmus rejtett története 5. fejezet /A föld elfoglalása

Helyénvaló felülvizsgálni e gyilkos politika elterjedtségét és következményeit. Azon a területen, amely a felosztás után izraeli megszállás alá került, körülbelül 950 000 palesztin arab élt. Közel 500 falut és minden nagyobb várost laktak, köztük Tibériást, Safedet, Názáretet, Shafa Amr-t, Acre-t, Haifát, Jaffát, Lyddát, Ramlét, Jeruzsálemet, Majdalt (Ashqelon), Isdudot (Asdod) és Beershebát.

Kevesebb mint hat hónap elteltével már csak 138 000 ember maradt. (A számok 130 000 és 165 000 között változnak.) A palesztinok nagy többségét megölték, erőszakkal kiutasították vagy pánikszerűen elmenekültek, mielőtt lemészárolták volna az izraeli hadsereg egységeinek csoportjait.

Miután így a legtöbb palesztin lakost kiirtotta Palesztina földjéről, az izraeli kormány vállalta otthonaik és birtokaik szisztematikus megsemmisítését. Közel 400 falut és várost tettek egyenlővé 1948-ban és 1949-ben. Továbbiak következtek az 1950-es években.

Moshe Dayan volt vezérkari főnök és védelmi miniszter gátlástalanul összefoglalta a cionista gyarmatosítás természetét az Israel Institute of Technology (The Techniyon) hallgatói előtt:

Egy arabok által lakott országba jöttünk ide, és itt egy héber, zsidó államot építünk. Az arab falvak helyett zsidó falvak jöttek létre. Ön még a nevét sem tudja ezeknek a falvaknak, és nem hibáztatom, mert ezek a földrajzkönyvek már nem léteznek. Nemcsak a könyvek, de a falvak sem léteznek.

Nahalalt Mahalul, Gevatot Jibta, Saridot Hanifas és Kafr Yehoushu’át Tel Shamam helyén hozták létre. Egyetlen olyan település sincs, amely ne az egykori arab falu helyén jött volna létre.

A következő táblázatot Israel Shahak, az Izraeli Liga az Emberi és Polgári Jogokért elnöke készítette ‘Izraelben elpusztult arab falvak’ címmel.

Shahak hangsúlyozza, hogy ez a dokumentált lista hiányos, mert lehetetlen számos arab közösséget és ‘törzset’ találni. Az izraeli hivatalos adatok például 44 beduin falut és várost ‘törzsnek’ minősítenek, hogy népszámlálási kigondolással csökkentsék az állandó palesztin közösségek számát.

‘Távollévő’ ingatlan

A palesztinok kiűzésével és városaik és falvaik elpusztításával hatalmas mennyiségű vagyont foglaltak le a „Távolléti vagyontörvény” (1950) címszó alatt.

1947-ig a zsidók földtulajdona Palesztinában körülbelül 6% volt. Mire az állam hivatalosan megalakult, a föld 90%-át lefoglalta:

Izrael állam teljes területén csak körülbelül 300 000-400 000 dunum [67 000-89 000 hektár] … olyan államterület, amelyet az izraeli kormány vett át a kötelező rezsimtől [brit mandátum] [2%]. A J.N.F. (Zsidó Nemzeti Alap) és a zsidó magántulajdonosok kétmillió dunuma alatt [10%] birtokolnak. Szinte az összes többi [azaz az 1949-es fegyverszüneti határokon belüli 20 225 000 dunum (4 500 000 hektár) 88%-a] törvény szerint arab tulajdonosok tulajdona, akik közül sokan elhagyták az országot.

Az ellopott ingatlan értéke több mint 300 millió dollár volt – több mint harminc évvel ezelőtt. (Az Arab Liga becslése szerint ennek az összegnek a tízszerese.) A jelenlegi dollárban számolva ezt a számot meg kellene négyszerezni.

Az ENSZ Menekültügyi Hivatala becslése szerint az arab elhagyott gyümölcsösök, fák, ingó és ingatlan vagyon értéke az izraeli joghatóság alá tartozó területen körülbelül 118-120 millió font, ami átlagosan 130 font [364 dollár] menekültenként.

A palesztin tulajdon lefoglalása elengedhetetlen volt ahhoz, hogy Izrael életképes állammá váljon. 1948 és 1953 között 370 zsidó város és település jött létre. Háromszázötvenen „távolévő” ingatlanon voltak. 1954-re az izraeli zsidók mintegy 35%-a a távollévőktől elkobzott vagyonon élt, és mintegy 250 000 új bevándorló telepedett le olyan városi területeken, ahonnan a palesztinokat kiutasították. Egész városok ürültek ki a palesztinoktól, mint például Jaffa, Acre, Lydda, Ramle, Bisan és Majdal (Ashqelon).

Ez a kifosztás 385 várost és falut ölelt fel teljes egészében, valamint 94 másik város nagy részeit, amelyek Izrael összes épületének 25%-át tartalmazták. Tízezer üzletet és kiskereskedelmi üzletet adtak át zsidó telepeseknek.

1948 és 1953 között – a legnagyobb bevándorlás időszakában – meghatározó volt a lefoglalt arab tulajdon gazdasági jelentősége Izrael számára. Az országukból mészárlás által elűzött palesztinoktól elfoglalt megművelhető földterület két és félszerese volt annak a teljes földterületnek, amelyet a cionisták a mandátum lejártával biztosítottak.

Gyakorlatilag az összes palesztin citrusligetet elfoglalták – több mint 240 000 dunumból [53 000 hektárból] álltak. 1951-re a lefoglalt arab ligetekből származó 1,25 millió doboz citrus izraeli kezében volt – ez az ország exportból származó keményvalutából származó nyereségének 10%-a.

1951-re Izrael olajfaligeteinek 95%-a elfoglalt palesztin területekről származott. Az ellopott palesztin ligetek olajbogyótermékei Izrael harmadik legnagyobb exportját képviselték – a citrusfélék és a gyémántok után.

Az összes kőtermelés egyharmada 52 lefoglalt palesztin kőbányából származott.

A cionista mitológia magában foglalja azt az állítást, hogy a cionista ipar, az elhivatottság és a szakértelem egy egyébként kopár sivatagi földet, amelyet elhanyagoltak primitív nomád arab gondnokai, kertté alakított át, virágba borítva ezzel a sivatagot. A palesztin gyümölcsöskerteket, ipart, gördülőállományt, gyárakat, házakat és javakat kifosztották a hódítás lemészárlása után – az államhajót a kalózok hajója, a megfelelő zászlaja pedig koponyát és keresztezett csontokat.

A Föld ‘zsidósítása’.

A Zsidó Nemzeti Alap 1905-ben szerezte meg első földjét. Céljait úgy határozták meg, hogy földet szerezzenek „a zsidók ilyen földekre telepítése céljából”.[69] 1954 májusában a Keren Kayemeth le-Israel, „Örökös alap a Izrael’ bejegyezték Izraelben, és megszerezte a Zsidó Nemzeti Alap összes vagyonát.

1961 novemberében a J.N.F. és az izraeli kormány aláírt egy szövetséget az 1960 júliusában elfogadott jogszabályok alapján. Ezzel létrehozta az Izraeli Földhivatalt. Egységes politika volt jogilag érvényben Izrael földjének 93%-án az állam égisze alatt, amelyet a Keren Kayemeth le-Israel és a J.N.F. politikája kötött.

Ahogy Levi Eshkol miniszterelnök kijelentette a Knesszetnek (Izraeli Parlament), amikor azt javasolta Izrael államnak, hogy fogadja el a J.N.F. kizárólagos földpolitikáját: „A Zsidó Nemzeti Alap alapjaként megállapított elvet… elvként fogják megállapítani. állami földekre pályáznak.’

A Zsidó Nemzeti Alap e tekintetben egyértelmű. A J.N.F. 6. jelentés:

Az izraeli kormány és a J.N.F. közötti megállapodást követően a Knesszet 1960-ban elfogadta az alaptörvényt: Israel-Lands, amely jogilag érvényesíti azt az ősi hagyományt, hogy a földet örökké a zsidó nép birtokolja – ez az elv, amelyen a J.N.F. megtalálva. Ugyanez a törvény kiterjeszti ezt az elvet Izrael államterületeinek nagy részére.

Az ehhez a földhöz fűződő minden kapcsolatra a következő feltétel vonatkozik, amely minden ingatlanra vonatkozó bérleti szerződésben szerepel:

A bérlőnek zsidónak kell lennie, és bele kell egyeznie abba, hogy a birtok művelésével kapcsolatos munkákat kizárólag zsidó munkával végezze.

Ennek az a következménye, hogy földet nem lehet bérbe adni nem zsidónak, és a bérletet sem albérletbe adni, eladni, elzálogosítani, nem zsidónak adni vagy hagyni. Nem zsidók nem dolgozhatnak sem a földön, sem a földműveléssel kapcsolatos munkában. Ha ezeket a feltételeket megsértik, akkor pénzbírságot és a bérleti szerződés felmondását kell fizetni, kártérítés nélkül.

Ami különösen tanulságos, hogy ezeket a szabályokat nem csak a J.N.F., hanem az állam is érvényesíti saját törvényei szerint. Jelentkeznek a J.N.F. és minden állami földterület, amely túlnyomórészt „távollevő” tulajdonból áll.

A nem zsidóknak nem kell jelentkezniük

Izraelben ezeket az állami földeket a ‘nemzeti föld’ kategóriába sorolják. Zsidó földet jelent, nem ‘izraeli’ földet. A nem zsidók foglalkoztatását illegálisnak és törvénysértésnek tekintik. A zsidó mezőgazdasági munkások hiánya miatt, és mivel a palesztinok a zsidó munkások megengedett bérének töredékét kapják, néhány zsidó farmer (például Ariel Sharon volt védelmi miniszter) arabokat alkalmaz. Ez a gyakorlat illegális! 1974-ben a mezőgazdasági miniszter a gyakorlatot ‘rákbetegségnek’ minősítette.

Feljelentik azokat a településeket, amelyek bizonyos földterületeket albérletbe adnak az arabokkal kötött részvénytermesztési megállapodások keretében. A gyakorlat elterjedését, tekintettel az olcsó palesztin munkaerőből származó szuperprofitra, a Földművelésügyi Minisztérium ‘pestisnek’ minősítette. A Zsidó Ügynökség Telepítési Osztálya arra figyelmeztetett, hogy az ilyen gyakorlatok sértik a törvényt, a Zsidó Ügynökség előírásait, valamint az Izraeli Állam és a J.N.F. között létrejött Egyezségokmányt. A nem zsidók foglalkoztatását pénzbírsággal és „egy különleges alapnak adományozással” büntették.

Israel Shahak ezt a folyamatot ‘a faji megkülönböztetés és a pénzügyi korrupció undorító keverékeként’ jellemezte.

Mindebből azonban kiderül, hogy Izrael állam rasszista értelemben alkalmaz minden szokásos használatot. A ‘nép’ csak zsidókat jelent. ‘Bevándorló’ vagy ‘telepes’ csak zsidó lehet. A település egyedül a zsidók számára jelent letelepedést. A nemzeti föld zsidó földet jelent, nem izraeli földet.

Így a törvény és a jogok, a védelem és a munkavállalási vagy tulajdonjog csak a zsidókat érinti. Az „izraeli” állampolgárság vagy nemzetiség szigorúan vonatkozik a zsidókra jelentésük és kormányzásuk minden konkrét alkalmazásában.

Mivel a zsidó definíciója teljes mértékben az ortodox vallási diktátumon alapul, ‘az anyai zsidó származású generációk’ az előfeltétele a tulajdonhoz, a munkához vagy a törvény szerinti védelemhez való jognak. Nincs tisztább példa a rasszista törvényekre és eljárásokra.

Ugyanezen kritériumok alapján Ciszjordánia [1967-ben elfoglalt terület] földjének több mint 55%-át és a víz 70%-át a lakosság 6%-ának – mintegy 40000 telepesnek a 800000 palesztin közül – javára foglalták le. Gázában [1967-ben elfoglalt terület] 2200 telepes kapta meg a föld több mint 40%-át. Félmillió palesztint zsúfolt táborokba és nyomornegyedekbe zárnak.

Így az 1967 utáni megszállt területeken általánosan elítélt gyakorlat csupán annak a folyamatnak a folytatása, amelyben maga az izraeli állam létrejött. Az erőszak alkalmazása, a föld elfoglalása és a nem zsidó munkások kirekesztése központi szerepet játszik a cionista elméletben és gyakorlatban. Theodor Herzl ezt a programot 1895. június 12-én hirdette ki:

Mi… lelkesíteni fogjuk a nincstelen lakosságot a határon túl… miközben megtagadjuk tőle a foglalkoztatást hazánkban.

A rasszista kibucok

Ironikus módon az izraeli intézmény, amelyről a legnagyobb illúziókat táplálják, a Kibuc – a szocialista együttműködés feltételezhető példája.

Ahogyan Israel Shahak kijelentette:

Az izraeli szervezet, amely a legnagyobb fokú rasszista kirekesztést gyakorolja, a … a Kibuc. Az izraeliek többsége már régóta tisztában van a kibucok rasszista jellegével, amely nemcsak a palesztinok ellen mutatkozik meg, hanem minden olyan ember ellen, aki nem zsidó.

A kibucok túlnyomórészt elfoglalt palesztin földeken élnek. Nem zsidók nem lehetnek tagok. Ha a keresztény „ideiglenes munkások” zsidó nőkkel keverednek, kénytelenek áttérni a judaizmusra, hogy egy kibuc tagjai lehessenek. Shahak beszámol:

Azok a keresztények, akik megtérés útján szeretnének kibuc-tagságot kérni, ígéretet kell tenniük arra, hogy a jövőben köpnek egy templom vagy egy kereszt előtt.

Ma az úgynevezett Izrael állam területének mintegy 93%-át az Israel Lands Administration ellenőrzi a Zsidó Nemzeti Alap irányelvei alapján. Ahhoz, hogy valaki jogosult legyen földön élni, földet bérelni vagy földön dolgozni, legalább négy nemzedéknyi anyai zsidó származást kell igazolnia.

Ha az Egyesült Államokban ahhoz, hogy földön éljen, bérelje, bérelje vagy bármilyen módon dolgozzon, bizonyítania kell, hogy nem rendelkezik legalább négy generációs anyai zsidó származással, aki kételkedne a rasszistában. az ilyen jogszabályok természete?